Retriever Fajtamentés

Belszi

A halhatatlan

Zsuzsa azt mesélte, hogy Belszi a jeges Dunában volt, amikor kihúzta és hazavitte. Minket ezután kb. 2 héttel hívott fel, de még akkor is kezelés alatt állt Belszi, kérte a segítséget a gazdikereséshez. Persze már akkor mondtuk, hogy ez elég nehézkes lesz, de ezzel ő is tisztában van. Belszi közben meggyógyult az akkori kisebb - gyógyítható - bajaiból.
Azért némi izületproblémával és szívbetegséggel küzdött, de ezek gyógyszerrel, odafigyeléssel szépen karbantarthatók.
Nemrég nagyon beteg volt, már majdnem lemondtunk róla, de az állatorvos lelkiismeretes közreműködésével meggyógyult! Aztán sokáig teljesen egészséges volt, kivirult.
Zsuzával félelmetes összhangban voltak, igazi lélekmelengető kapcsolat.
Annyi megpróbáltatás után már azt hittük halhatatlan...

De sajnos nem. Belszi meghalt. Múlt hét szerdán a második agyvérzése után elaltatták.

Sammy

Sammy 2 éves golden retriever kan. Az Illatos útról hoztuk ki. A megfigyelőből jött, leadó gazdája szerint többször harapott. Mint általában, az ilyen információt fenntartással kezelve kapott egy esélyt, hogy kiderüljön milyen is valójában. Az Illatos úton és egy darabig nálunk is minden rendben levőnek látszott. Jófej, barátságos eb.
Sammy megkapta az esélyt, de sajnos nem élt vele...
Az ideiglenes befogadót megpróbálta megharapni, minden ok nélkül, sem nem figyelmeztetett, sem nem komolytalan próbálkozás volt részéről, mindezt olyan szituációban, amiben ilyen nem fordulhatna elő.

Egy ilyen kutya időzített bomba, nem feltétlen tudni, hogy mikor és miért harap és nem feltétlen lehet kivédeni. Nem biztos, hogyha egy környezetben és családban "működik", attól még egy másikban is fog. Továbbá nem feltétlen jó a kutyának, az a mentális állapot, amiben ilyen cselekedeteket hajt végre. (Az már a sokadrangú kérdés, hogy az ember egy retrieverre gondolva nem is a harapós fajtát keresi... ez nem fajtajellege a retrievereknek...) Egy ilyen döntés meghozatala során nagyon sok mindent kell mérlegelni, elvégre életről döntünk. Hatalmas felelősség, bármely irányba is dől el a dolog; felelősség a kutya irányába, a leendő gazdik irányába, ha mégis kiadhatónak ítéltetik, és a mi irányunkba egyaránt.
Sammynél az Illatos útról kikerülve tudtuk, hogy minden eséllyel benne van a pakliban mindez.

Honey

És néha megszakad a szív..

Honeyt Görbeházán találták, 2008. júliusában. Igen elhanyagolt általános állapotban, a nyakán hurok okozta sérüléssel, ütés és egyéb bántalmazás nyomaival került a gondozásunkba.
Az ideiglenes befogadó először orvoshoz vitte, és a sebei hosszas kezelés hatására kezdtek begyógyulni. A nyakán lévő seb miatt gallért nem kaphatott, de ő okosan viselkedett, nem piszkálta a gyógyulásban lévő részeket. Szerencsére a lelke is gyorsan helyrejött, bátran és vidáman illeszkedett be ideiglenes helyén a falkába. Egyedül a fején lévő seb nem akart gyógyulni.
Július végére meggyógyultak az ütésnyomok és a nyakán lévő seb is. Az ivartalanítást szerencsére szintén jól viselte, szokásához híven. És eljött az ő nagy napja is. Augusztus elején jelentkezett érte egy kedves család két kisgyerekkel, akik hamarosan be is fogadták. Gondolom mondanom sem kell, hogy Honey itt is hozta a formáját. Kedvességével, játékos természetével és goldenhez méltó odafigyelésével mindenkit levett a lábáról. A gyerekek vele keltek és feküdtek, olvastak neki, együtt homokoztak, amíg Honey meg nem ette a lapátot. De a homlokán a seb csak nem akart gyógyulni.
Szeptember 6-án kórházba került és egyre több vizsgálatot végeztek el rajta. Úgy tűnt szépen lassan csorognak a biztató eredmények. Honey közben mindent megtett, hogy meggyógyuljon. A gazdik pedig naponta látogatták, hogy biztassák a kislányt.
Szeptember 10-én aztán eljött a legfontosabb vizsgálat napja.
A CT lelet a következőket tartalmazta:
' A bal oldalon az agykoponya elülső 1/4-énél a koponya fala megvastagodott, sclerotikus. A bal oldali homloküreg nem különül el az agyvelőtől, a kettő közötti határoló csontos fal nem kereshető fel. A homloküreg területén váladék látható. Az egész homloküreg rendszer amorf, rendellenes morfológiájú. Az agyvelő érintettsége egyértelmű. Az elváltozás térszűkítő hatású is, a középvonal jobbra el van tolódva. Vélemény: neoplsman és emellett másodlagos gyulladásos folyamat / fejlődési rendellenesség és gyulladásos folyamat / esetleg súlyosan destruktív, osteolysist okozó gyulladásos folyamat.' Az orvosok egyöntetű véleménye szerint Honey gyógyulására nem volt remény, a szenvedéseit meghosszabbítani pedig nem szabadott. Még 1 éves sem volt. Azóta is siratjuk.

Merlin

Fiatal és jó kutya volt.

Merlint találtuk. 2 éves kan kutya.
Merlin tökéletes golden retriever, annak minden jó tulajdonságával. Bartságos, kiegyensúlyozott, kedves, nagyon lelkes, közepes temperamentummal, de tudja, mikor illik tartalék üzemmódba váltani.
Mind kan, mind szuka kutyákkal kijön, minden méretből. A macska sem zavarja, kedvesen csóválva fogadja a pofonokat. :-)
A leolvasott chip alapján (ami mondjuk furcsa, hiszen 3 hónap alatt gondolom nem egy helyen sikerült lennie, és gondolom, mindenki hasonló mód találta, mégsem jutott eszébe senkinek chipet nézni benne) előkerült a gazdája. A petvetdatán nem volt regisztrálva. Az Anivet nyilvántartása alapján (mert még a tenyésztőnél, az alomban chipezték) sikerült előásni a tenyésztő nevét, a chipező állatorvos adatait, elérhetőségét. Állatorvos átirányított a tenyésztőhöz, akit a harmadik kör után meg is találtam. Ezek után - a fél szeme alapján - sikerült beazonosítani, és értesítette a gazdit.
(Merlin még az alomban az apja bosszantása közben szerzett olyan sérülést, amibe a szeme került...).
Szóval Merlin, azaz Goldminor Akela "Jumi" 2006.09.26-án hazament.
Eléggé tanulságos nap volt...
Merlin 2007. nyarán minden előzmény nélkül elment. Nem tudjuk mi történt, hogy egy fiatal kutya ilyen hirtelen meghalt, de a gazdival együtt siratjuk.

Mazsola

Öregen, betegen, elhagyatva...

Volt egy golden kan kutyánk, Mazsola. Talán egy fél napra sem.
Szaporítótól, nem tisztázott korral (az oltásiján az 19XX áthúzva, 2005. ráírva, első oltások 2003.-as dátummal). Reggel szóltak Andinak, hogy találták, van, el is tudják hozni nekünk, de el tudjuk-e helyezni. Annyit tudtunk, hogy nagyon rossz állapotban van. Gyors szervezés után mehetett az egyik állatklinikára, ahol délutánra a kivizsgáláson is túlvolt. Végigröngenezték, véggvizsgálták mindenét. Az egyik elülső lába tropa, izomsorvadásos, bénult. Még nem teljesen élettelen, de romló állapotú. Ha nem tudja használni, vagy amputálni kell, vagy húzza maga után, amit nem lehet. Viszont a hátulja is egy rom volt, ha az eleje feladja, a hátulja sem bírja tovább; azt pótolni pedig pláne. :-(
Emellé mindez fájt neki, rossz volt a szíve és a tüdeje is. Altatásban végigröntgenezték, mindent megnéztek rajta, a fentiek derültek ki. Nem ébresztettük fel. :-(
Nem jó dolog csak ennyit segíteni, de azt hiszem, neki ez megváltás volt.

Lina

A szomorúság maga

Lina 4-5 éves fajtaiszta, tetovált labrador retriever szuka. Az út mentén találták kidobva, hazavitték, de tartani nem tudták. Ráadásul az egyik hátulsó lába sérült, nem nagyon haszálja. Elhoztuk, állatorvoshoz került, ahol azonnal nekiláttam a vizsgálatnak.
Reggel megröntgenezték. A jobb combcsontja törött volt, de nem mai törés, műteni nem lehetett volna. Szóbajöhetett még az amputáció. 3 lábon még eléldegél egy kutya, de abból a háromból Linánál az egyik elülső lába is sérült volt, a röngtenen alig látszott valami, mintha nem is lenének meg rendesen a csontjai.
Nem volt alternatíva. Nem ébresztették fel a röntgen után. Nem tudtunk neki segíteni.
Lina 2007. október 24-én megszabadult "láncaitól" és átment a szivárványhídon.

Berta...

Néha a csoda elmarad.

Bertának az emlődaganata miatt gyanakodtunk az áttétre, ezért olyan helyre vittük, ahol előtte végig tudták röntgenezni, meg tudták nézni ezt. Sajnos a gyanúnk bebizonyosodott, Berta tüdejében, milliónyi, apró daganat volt. Erzsiék, akik 1.5 hétig ideiglenesei voltak, és 1.5 hétig szerették, akik állatorvoshoz vitték már elmentek, a környéken sétáltak, vártak az 5 órát, hogy mehessenek Bertáért, így nem voltak ott az eredménykor. Viszont mivel én intéztem a vizsgálatát, műtétjét, az én ismerőseim voltak a rendelőben, ezért engem hívtak. Nem beszéltünk sokat. Két fél szóval tudatták, hogy baj van, és nem kicsi. És nem ajánlottak választást, tudták, hogy magamtól mondom, így mondtam: "Aludjon..." Berta fél 5 felé aludt el végleg, a műtőasztalon. El sem kezdték a műtétet, a röntgen mindent megmutatott előtte. Ez volt a leges legjobb döntés, ha várunk, talán 1 hét, talán 1 hónap múlva, de a tüdeje feladja a szolgálatot, és lassan, talán leépülve, talán szenvedések által, de nem éli túl. Így viszont Berta boldogan mehetett el... nem érezte körülötte az embereken azt a furcsa érzést, hogy baj van, és ő mégsem tudhatja, hogy mi, csak azt érzi, nagy baj van. Nem érzett fájdalmat, sem szenvedést. Csöndben, békésen elaludt örökre. Berta 11 évig szolgált egy szaporítót, számtalan alom volt utána, de azt sem tudják, mennyi, mert nem lett mind letörzskönyvezve. Nem láttuk soha az ő törzskönyvét sem, a tetoválás a fülében egy zöld paca volt csak. Utolsó előtti vemhességénél császárral szült... ami azt jelenti, volt még másik is... ki tudja mikor utána. Bertát, amikor elsőnek láttuk tudtuk, hogy nem engedjük vissza oda, ahonnan elhoztuk, pedig akkor még nem tudtuk, hogy ilyen rövid lesz az ismeretségünk. Berta 1.5 hetet volt nálunk. Hiába volt idős kutya, nem gondoltam, hogy ennyi lesz. Nem gondoltam, hogy 1.5 hét lesz a közös életünk. Esélyt akartunk neki adni, és hittük, idősen is lesz gazdája, aztán hittük, idősen is meggyógyulhat és lesz gazdája, de nem. Sajnáljuk, nagyon. Berta baba! Ég Veled!

Berta az örökbefogadó nap után.

Miután beszéltem az állatorvosokkal, bánatomban elindultam saját kutyáimmal. Ki a mezőre, a domboldalba, a világ egyik legszebb helyére, ahol kisírhatom magamat, és kicsit pihenhetek. Akkor hívtak telefonon... a piros nyakörves fekete kutyát keresik, akit én találtam 4 napja. Megkerült a feketém gazdája! Mint kiderült, 16 éves, törzskönyves, tetovált, képzett, kutya, 4 napja veszett el. Hogy hogyan tud egy 16 éves kutya elveszni? Úgy, hogy véletlen kiment a kapun és nem reagált a szólongatásra. Ugyanis teljesen süket... Lessie, mert így hívják, ma hazakerült. Örültem neki, nagyon... de bevallom, Berta sokkal mélyebben érintett, hiába mosolygok, nevetek, örülök Lessie-nek, nem az igazi az örömöm.

Félelmetes dolog életek felett dönteni, de meggyőződésem, hogy jó döntést hoztam. Én, és két, engem nagyon szerető, felkészült állatorvos tudásunk legjavát adva gondolta ezt a leghelyesebbnek. Nem bántam meg és nem is fogom. Végül kijutottam arra a bizonyos csodálatos helyre, ahol sírni szerettem volna. Fél órát sírtam ülve-fekve a kis dombom, számoltam a bárányfelhőket, a Duna fodrait és közben három saját kutyám futkosott körülöttem. Tudták, hogy valami nincs rendben, és felváltva, vagy éppen egyszerre jöttek oda, és másztak a nyakamba, nyaltak össze, vagy csak ültek-feküdtem mellettem. 3 fantasztikus kutya, és mindegyiknek akkora lelke van, amit nem lehet körülírni. Megígértem nekik, ha ugyanebben a helyzetben leszek, bármelyikükkel, őket sem hagyom szenvedni.

Köszönjük mindenkinek, aki segített, segíteni próbált nekünk, Berta nevében. Ennyi tellett tőlünk... A lehetetlent megoldjuk, Lessie otthon van, de sajnos a csodára nálunk is várni kell. Az élet nem áll meg, szeretném, ha egyszer nem lenne kutya, akin segítenünk kell, de van. Megpróbálunk erőt venni, és most nekik is ugyanúgy, esélyt adni, mint Bertának, és bízunk benne, nem ér minket hasonló kudarc jó ideig.

Retriever Rescue
"Ez egy lelkiismeretes,a fajtamentésnek elhivatott csapat, amilyet Fruzsi, Erzsike, Andi és a többi nagyszerű ember létrehozott a Retriever Rescue zászlaja alatt. Megszerettem mind az itt megismert embereket, nemkülömben a kutyákat, és minden nap izgatottan fogom olvasni, hogy hogyan fejlődnek a kutyusok mind az ideiglenes, mind a már végleges gazdijuknál."
Simonné Vojt Mónika
...

"Nagyon büszke voltam a lányomra, mert ráadásul egy 50 fős baráti összejövetelen Ő volt a kedvenc! Mindenki elvolt tőle ájulva, hogy milyen szép, nyugodt, kedves ...stb, egyszóval tiszta: APJA !"
Czapp László
...

"Hálásan köszönöm az Égieknek, Fruzsinak, Erzsinek és mindenkinek, akikről nem is tudok, hogy Bettike a családunk része lehet és Fiúnk egy olyan útra léphetett a négylábú barátjával, amiről talán még álmodni is alig mertünk..."
Szellő
...

"Nem kell hozzá más, csak egy olyan lelkes csapat, mint a RR, és egy család, akinek meg kell egy kutya. Minden tiszteletem azoké a lelkes, ideiglenes gazdiké, akik úgy tudják szeretni, ápolni, nevelni a kutyákat, hogy tudják, nem marad náluk és azoké akik ezt az egészet koordinálják. "
kemese
...